Eseménynaptár
»
«
2021 Octóber
VHKSzCsPSz
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
Fórum hozzászólások
Hírlevél
 
Queen Musicland
 
Helyszíni tudósítás Londonból

2009-01-11

 

Régen nem írtam cikket. Mint ahogy kevésbé szeretem a nyilvános szereplést is, és emiatt is kitenni magam a nyilvánosság értékítéletének. De amiről itt beszámolni kívánok, az érdeklődésre tarthat számot, pont itt, a Queen rajongók magyarországi fórumán.
Véletlen tudtam meg, hogy szeretett Brian May-ünk szereplést vállal a január 10-i We Will Rock You-előadás során. Volt szerencsém a helyszínen nyomon követni az eseményeket, ez így történt:

Délután fél öt körül ültem autóba, hogy bemenjek a Golders Green-re – itt szoktam hétvégén leparkolni, és a Golders Green-en fut a Northern Line metróvonal is, amellyel a célhoz, azaz a Tottenham Court Road-i megállónál lévő Dominion színházhoz el lehet jutni. Beugrottam a metróba, egy félőrült nő olvasás közben operaáriákat énekelgetett, egy másik fickó gyanúsan közel ült hozzám – London a lélekbúvárok paradicsoma!

A Tottenham Court Road-nál a színház előtt kint voltak a táblák: előadás este 7.30-kor! A nagyközönség persze nem tudta, hogy Brian aznap fellép, a jegyárusok még 30 fontért árulták a legolcsóbb jegyet (egy hónapja 25-ért be lehetett jutni). Hátramentem a backstage-hez, ott állt egy hatalmas Lexus, és néhány Queen-pulóveres rajongó, filctollal, fényképezőgépekkel. Hét óra után elszivárogtak, be a színházba. Gondoltam, hogy megvárom itt az előadás végét, na de itt is 0 fok körül volt az idő – egy vad elhatározással, 5 perccel az előadás kezdete előtt egy 20 fontra lealkudott jeggyel berobogtam az épületbe. A földszinten kaptam helyet, mellettem jobbról két fickó, 40 és fölötte, balról két hölgy, gondolom, anya és lánya.

Elkezdődött a show! A következő két órában élveztem az előadást, de azért a szünet után fokozódott a feszültségem. A nézők visítottak, együtt lélegeztek a dalokkal, érezhető volt, hogy néhányan ugyanúgy titkos információk által tudják, hogy rövidesen jön Brian!

Elkezdődött a Bohemian Rhapsody, és… ÉS! Brian May a színpadi lifttel ért felszínre, füstben, talpig fehér ruhában, nyomta a csodálatos muzsikát, és az egész színház felállt az ülésekből, hatalmas hangulat volt, mindenki előre akart volna menni, ordítottak az emberek, a gitáristen pedig mindent beleadott! Az emberek végig extázisban csápoltak!... A stáb meghajlása után Brian rövid időre kezébe ragadta a mikrofont, megköszönvén a közönség támogatását, egyúttal bejelentette, hogy a musical a nyolcadik évébe ért. Néhány kedves szót még mondott, és látható volt, hogy itthoni környezetben, Londonban, semmi feszültség nincs benne, ezt Budapesten nem tapasztaltam, ott Brian May-ként szerepelt, itt pedig a „mi fiunk", vagy az „ismerős srác" hangulata kapott el.

A népek nagyon lassan hagyták el a színházat, alig bírtam őket kikerülgetni, és rohanni a hátsó kijárathoz. Ott várakoztak ismét a srácok, és az előadás után a színészek kezdtek kiszivárogni – haláli átlagosak voltak, a főszereplő táskával, a csajok is telefonnal, normális kinézetű emberekként, persze, mindenki ismert mindenkit, a lányok megálltak fényképezkedni, dedikálni – amikor az ajtó résnyire nyílt, megláttam Brian-t! Kijött, és a srácok elcsöndesedtek, Brian mindenkihez odament, váltott pár szót, többeket ismert – persze, angolok, semmi nyelvi probléma, semmi idegen közeg, hiszen mindenki otthon volt. Még jó, hogy volt nálam egy emlékkoncert-DVD, szerencsémre harmadik voltam, akinek Dr. May aláírta a cuccot. Utána a többiek fényképezkedtek, kis kavarodás, mindenki benne akart lenni a képekben, Brian javasolta, hogy csináljunk egy nagy közöset  nem tudom, hogy valahol rajta vagyok-e. A kettőnk képét a fotózó – aki egyébként Brian sofőrje – elrontotta, azon nem látszik semmi, így alakult, hogy néhány tiszteletkör után Brian mondta, hogy „Folks, I need a drink", és átment a stábbal a szemközti pubba, ahol felmentek az emeletre, ahol már nem akartam zavarni, és nem vártam meg azt sem, hogy mikor fog kijönni. Majd szeretnék egy közös fényképet is, amikor majd tudja is, hogy ki vagyok és miért épp ott, így meg csak egy vadember lettem volna a londoni utcákról. Ő pedig egy csodálatos ember, aki egész lényével adja a boldogságot, „on behalf of Roger", természetesen.

Szöveg és kép © Rásó Attila

Helyszíni tudósítás Londonból