Hungarian Queen Fan Club - 1982 óta

Ismét csak Őfelsége, Brian May sorai következnek:

"A "Hét Seggfeje" alkalmi díjat az a sajtómunkás kapja, aki az átlagosnál is súlyosabb hülyeségről tett tanúbizonyságot. Ezen a héten: BOBBIE PIPER!



Szomorúan láttam a Sunday Express mai számát (február 3), mert arra a szintre süllyedt, ahol általában a Daily Mail tanyázik. Ezen a szinten a lapban annyi üres hely van, hogy meg kell tölteni a közszereplők gyalázásával. Ezek a támadások sosem érintenek fontos kérdéseket. Az áldozat jelenlegi tevékenysége éppezért a legkevésébé sem téma. Lehet, hogy a héten iskolát alapított a süketeknek, vagy pénzt adott egy gépre a rákos betegeknek, de ezek nem elég fontosak ahhoz, hogy említést nyerjenek. Nem, a "hír" teljesen légbőlkapott és jelentéktelen lesz. A cikk arról szól majd, hogy mit visel az egyén (amit "nem divatos"-ként cikiznek majd), esetleg a testét is megemlítik - mert a lesifotósnak sikerült olyan képet elkapnia, amely kövérnek, nyúzottnak, netán, Isten bocsássa meg, "öregnek" mutatja - ez mennyire "nem divatos"???!!! A cikk majd elmagyarázza. "Nézzék ezt az alakot - aki nagyon okosnak hiszi magát, mert híres meg minden, én pedig nem, mert csak egy kis tetű, másnéven bulvárzsurnaliszta vagyok - nézzék, most már nem is tűnik olyan okosnak, haha, micsoda szörnyűség, micsoda kárt okoz ez a személy a világnak azzal, hogy így néz ki!!!!

Ez a fajta szemét szerzi meg a brit sajtónak a legrosszabbnak és legalávalóbbnak járó világhírnevet. Rendszeresen találkozom amerikaiakkal, spanyolokkal, németekkel, akik megdöbbentem szembesülnek bulvár "kultúránkkal". Azt mondják, "nálunk nincs ehhez fogható" - náluk nem támadják a közszereplőket magánéletükben minden ok nélkül, anélkül, hogy az hasznára válna a társadalomnak. Például, Spanyolországban van egy Ola nevű lap, amely a mi "Hello"-nk ottani változata - ez náluk egy nagyon visszafogott stílusú újság; nem látják értelmét a bemutatott híres emberek nevetségessé tételének, mert annál többre értékelik a velük való kapcsolatukat. De a mi országunk melegágya az irigység kultúrájának, amely a futballhuliganizmussal együtt jellemző arra a képre, amit a külföldiek kialakítottak rólunk. Nem éppen üde kép. És persze, nem kizárólagos jellemzője az angol embereknek, ezt tudom: én is angol vagyok, találkozom velük az utcán mindennap, emberekkel, akik odajönnek és azt mondják: "Nagyon köszönöm a zenét - megváltoztattad az életemet". Tudom, hogy a felelőtlen firkászok csak a szakma gyalázói, hiszen tényleg vannak jó és felelősségteljes újságírók Angliában - de valahogy az előbbiek szaga az erősebb!

Nézzük ezt a Bobbie Pipert: a rovat, melyet mindannyiunk épülésére vezet, a "TrendFigyelő" címet viseli. Ott egy kép Anitáról és rólam, Boy George és Julian Clary pedig egy másikon szerepelnek, ahogy megérkezünk a Taboo gálára, melyet mi (a Queen) szerveztünk a Dél Afrikában működő HelpKids alapítvány javára. A Mercury Phoenix Trust, az alapítvány melyet a világban működő AIDS alapítványok támogatására hoztunk létre, sok ilyen rendevényt szervez. A lényeg, hogy az ilyen alkalmak pénzt juttatnak a szervezetnek, egyúttal pedig azt reméljük, hogy a nyilvánosság erejével felhívhatjuk mindenki figyelmét a rászorulók igényeire. Természetesen a Sunday Express ezen cikke (csakúgy, mint a cikkek zöme) nem törődik ezzel. Csak azzal törődnek, hogy ki milyen ruhát visel.

Persze nyilvánvaló, hogy ez a Bobbie Piper ott sem volt (tudom, mert a meghívottak listáját személyesen állítottuk össze), úgyhogy nincs érkezése arról beszélni, hogy "szörnyen néztem ki a csirkemintás szatén kabátomban", ahogy mégis megteszi, vagy éppen fantasztikusan, vagy éppen csak mint egy átlagos jelenlévő. Mivel nem volt ott, elmulasztotta az este hangulatát. Ez egy BULI volt - jó buli - és a közönség nagy része az "új romantikusok" hangulatához illően öltözött. Ha ott lett volna a hölgy, tudná, mennyire élveztük az egészet, hallotta volna amint azt mondom valakinek: "láthatod hogy készültünk - szemétnek öltöztünk". Komolyan azt hiszi ez az írónő, hogy sokkal okosabb nálunk? Miért szurkál minket? Mivel bántottuk meg? A szerkesztője kényszerítette a cikkre? Vagy a szerkesztőség alapszabályzata, mely szerint a "hírességeknek" muszáj bénáknak lenniük???

Mi a francról szól ez a dolog? Miért tűrjük el ilyen mocsok szemét lapok működését? És miért hisszük azt, hogy azért mert az ember híres, nincsenek érzelmei? Akarjátok tudni az igazat? Bánt ez a dolog. Bánt engem, bántja Anitát, bántja Arnold Schwarzeneggert, bántja Russell Crowet, bánt mindenkit, akire éppen rájár a rúd. Emiatt minden nyilvános szereplésünkkor figyelünk, vajon áll-e valaki fényképezőgéppel a hátunk mögött, hogy félreérthető helyzetben kapjon le minket. Ez lehetetlenné teszi a családunkkal töltendő pillanatokat, a munkánkat, a mindennapi életünket. Csak azért, mert sikeresen tesszük a dolgunkat, el kell veszítenünk a jogot, hogy emberei lényhez méltó bánásmódban részesüljünk? Egy alapvető emberi jogról van szó, melyet ebben az országban mindenki magától értetődőnek tart, egészen addig, míg valami seggfej el nem törli, hogy több lapot adhasson el.

Ha Ms. Piper jobban figyelt volna, talán észreveszi, hogy alapjaiban téves az állítása. Méghogy Boy George visszafogott volt - ez valami vicc??? Nem, drágám, nem feketében volt: ha ott lett volna, tudná, hogy tengerészkék öltönyt viselt rózsaszín mintákkal! Az én kabátom pedig nem szaténból készült, hanem fekete bársonyból, és ha nem tudja, mi a különbség a csirke és a kakas között, nem irigylem a MAGA magánéletét!!!

OK, röviden, Ms Piper - térjen észhez!!!"